| |
"Tulajdonképpen mindennek, amit tettem valamifajta sötét, rémísztő hangulata kerekedett." - kezdi a beszédet Alan Wilder. "Lennie kell valami sajátságos érzésnek, valamilyen megfoghatatlan hangulatnak abban, amit csinálok, valaminek, amitől a hideg futkos a hátamon. Ha nincs, többé nem érdekel!"
Üdvöz légy recoil világában, ahol a sokat pihent Alan Wilder gondolatok sötétsége fogad zenébe öntve, egy filmel festett valóságban. A kilenc feszített és egybefont szám, -amely teljessé teszi az "Unsound Methods" albumot-, hallgatása egy szakadék törékeny párkányára visz, egy sötét, lüktetéssel teli látványt nyújt, amely borzongató zongorával átitatott, csábító vonósokkal gazdagított, mély, elektronikusan pulzáló világot tár elénk.
Olyan vendégénekesekkel, mint Siobhan Lynch, Maggie Estep, Douglas McCarthy és Hildia Cambell, szövetkezett ezúttal a volt Depeche Mode tag, hogy végigkalauzoljon minket egy belső félelmekkel, üldözéssel, vágyódással és érzékekkel egyformán teli dzsungelen keresztül. "Valamifajta kifejezetetten furcsa, rémísztő dologról szólnak a számok." - ért egyet Wilder. "Ha volna az albumnak alcíme, mindenképpen köze lenne a pszichológiai sérüléshez!" Soha nem látott még ilyen alcímet hanglemez.
Az "Unsound Methods" az első teljes erőbedobással született recoil alkotás, amelybe beépíthette minden kreatív energiáját Wilder az 1995-ös kiválása óta, amikor is otthagyta a Depeche Mode-ot. Kihasználva az otthoni studió stresszmentes légkörét, Wilder minden egyes szám esetében összekomponálta a zenét a hangulattal, mielőtt vészjósló hálójába befogott volna bárkit is a közreműködő énekesek közül. "A legtöbb szám ilyen módon készült. Felajánlottam a megfestett hangulatot, míg a későbbi közreműködők beintegrálódtak. Ahelyett, hogy összeültünk volna egy darab papír előtt, mindenki megadott hangulat prezentálására lett felkérve, anélkül, hogy túljátszotta volna azt. Azt hiszem, mindenki, akivel dolgoztam szerette ezt a fajta keretes-munkát."
Douglas McCarthy, az egykori Nitzer Ebb frontember nyitja az albumot az "Incubus" című számmal. A számmal, mely hangulatát a Francis Ford Coppola féle "Apokalipszis Most" című film ihlette, és amely tartalmaz néhány párbeszédes sort is a filmből. "A hátborzongató dolog az, hogy Doug hagja teljességgel úgy hangzik, mint Martin Sheené. "McCarthy egyébként ennél is tovább megy az önmarcangoló "Stalker" című számban. "A szám, ahol Doug használja azt a speciális rekedtes hangját."
Maggie Estep, aki a "Luscious Apparatus" és a "Control Freak" számokban közreműködik, nem más, mint egy beszélő-művész New Yorkból. "Tulajdonképpen egy rap énekest kerestem, aki egy kicsit különlegesebb. Amikor pedig jött az ötlet, hogy Maggie lenne az" - fejti ki Wilder - "hát bevált, mintha csak rá vártam volna. A szavai élesek és szokatlanok, a stílusa pedig végül is jobban is beleillet a dologba, mint egy rapperé." |
Siobhan Lynch egy demo felvétel erősségének köszönhetően került a recoil projectbe. "Az anyag ütőképes volt; egy akusztikus gitár és egy szimpla énekhang, amlyet kifejezetten üdítőnek találtam. Szinte hallani lehetett hangja minden árnyalatát, az általuk festett érzelmeket..." - emlékszik vissza Wilder. "Valaki olyat kerestem, akinek a hangja teljességgel különbözik Doug és Maggie hangjától. Siobhan dalai sokkal kétértelműbbek, mint a többieké. A témák is jobban elhagyatottak." Ő az, aki a "Missing Piece"-ben és a kislemezes "Drifting"-ben énekel. A kislemezes szám témája egy kicsit meghatározhatatlan. "Gondoltam valakire, aki egy kicsit elveszett és magányos, és egyszerűen megkértem Siobhan-t, hogy írja le érzelmeit ezzel kapcsolatban."
A recoil féle vendégénekesek sorát Hildia Cambell zárja, aki dermesztő blues-os hangjával járul hozzá a "Red River Cargo" és az érzéki "Last Breath" prezentálásához. Wilder már dolgozott vele azelőtt, még a Depeche Mode-os időkben. "Hildia az egyik gospel énekes, aki velünk dolgozott a "Songs Of Faith And Devotion" albumon és a hozzá tartozó turnén. Az ő feladata egy kicsit más volt, mint a többieké, mivel őt bizonyos dolgok és ötleteim reprodukálására kértem. Vagyis nem kértem tőle, hogy írjon saját szövegeket." Mindkét szám eredeti részleteket tartalmaz néhány öregebb gospel és blues dalból.
Egy őrületesen ismétlődő instrumentális, a "Shunt" zárja az albumot, amely néhány mixkészítő hozzájárulásával lesz teljes. Neves keverő emberek, mint Flood, U. N. K. L. E., Barry Adamson, a Panasonic vagy Alan Wilder maga teszik teljessé az "Unsound Methods" különbözőséggel és változásokkal teli világát.
Ez a fajta különleges munka biztosított Wilder számára, -egy, az eddigieknél hatalmasabb,- szerzői szabadságot és kreatívitást. Ez pedig nyilvánvalóan inspirálta őt. Jelen pillanatban, -éppen ezért,- végtelennek látja a lehetőségeket. "Ezen lemez készítése teljességgel másmilyen volt, mit bármi, amit eddig valaha csináltam" - összegzi Wilder - "és lépésekkel előbbre jár az ezelőtti recoil kiadványok előtt is. Azt hiszem, ez a legjobb szituáció számomra... mármint, hogy lehetőségem van sokféle különböző emberrel dolgozni. Ez egy működő dolog, amely bármi felé elmozdulhat, bármi lehet belőle és szeretem magát a tényt, hogy kibontakozhat és változhat bármikor. A recoil nem melléktevékenység többé már!"
Összegezve tehát, az "Unsound Methods" egy vadonatúj kezdete a recoil féle borongós világ megismerésének. |
