Frissítve 02/10/18 - 00:00 E-mail > Webmaster E-mail > The HDMFC
The HDMFC
 

hírek | korábbi hírek | témák | dalszövegek | party képek | multimédia | playlists
bemutatkozás | martin l. gore | dave gahan | recoil | classic MODE series
klubinfó 11>21 | klubinfó 05>11 | klubinfó 99>05 | klubinfó 93>99 | klubinfó 87>93



 
  ELECTRONIC PRESS KIT, AVAGY A VISSZATÉRÉS

Pip Dann
 

Alan: Maga a recoil project a valóságban tényleg csak, mint melléktevékenység indult el a fejemben még a korai Depeche Mode-os időszakban. Tulajdonképpen egyszerűen csak megpróbáltam magam beilleszteni az akkori világba, ahogy teszem ezt minden recoil anyaggal. Az első recoil kiadvány így nem is volt más, mint egy négyszámos demokazetta. A kiadása pedig csak kíváncsiságból történt. Nem fordítottunk nagy figyelmet rá, kiadtuk minialbumként, mert kíváncsiak voltunk, hogyan fogadják az emberek. Miután kiléptem a Depeche Mode-ból, sokáig gondolkodtam, hogy folytassam-e magát a recoil projectet. Azután úgy döntöttem, hogy érdekesen alakult maga a project élete és így tovább folytattam.

- Nem lehet megkerülni a kérdést. A kérdést, amelyet tulajdonképpen mindenki megkérdezne talán. Miért hagytad ott a Depeche Mode-ot?

Alan: Az ok, amiért kiléptem a Depeche Mode-ból, dióhéjban csak annyi, hogy nem akartam már együttesben zenélni többé. Úgy éreztem, hogy az együttes generálta világ nem kényelmes számomra már. Nem láttam a saját további fejlődésemet sem zenekari keretek közt. Tulajdonképpen ez egy nehéz döntés volt, hiszen egy a maga nemében igen népszerű és sikeres együttestől váltam meg. Ma már azonban kifejezetten jól ézrem magam és sokkal boldogabb vagyok, mint ezelőtt bármikor. A saját magam úra vagyok és a saját dolgaimmal foglalkozhatom. Az óriási előnye egy ilyen projectnek, mint a recoil az, hogy ez egy nyitott dolog, álandóan változik és mindig másmilyen. Bármikor hívhatok közreműködni akárkit. Bizonyos időszakonként más és más lehet ugyanez a project. Tényleg bármivé átalakulhat és akkor, amikor én akarom. Én bármikor alkalmas vagyok a munkára. Ha valami jön és ötletet látok benne, azonnal dolgozni kezdek rajta.

A spontán megvalósítás híve vagyok, ahelyett, hogy mindent tudatosan előre megterveznék. Részekből rakom össze a számokat. Úgymint az alapbasszus, a ritmus és a vonós kiegészítés. Ezen a ponton próbálok meg valamilyen atmoszférát kreálni a dolgokhoz. Egy témát vagy egy életérzést. Valamit, ami elvisz abba az irányba, ahol lenni akarok.

Az előző recoil kiadványon számszerint három vendégénekes szerepelt: Moby, Toni Holiday és Doug McCarthy. A "Bloodline" album eredetileg instrumentális albumnak készült és ez azt hiszem, meg is látszik a szövegeken. Az "Unsound Methods" készítésénél, szinte kivétel nélkül minden számnál éreztem, hogy kell hozzájuk valamifajta beszélt vagy énekelt dalszöveg. És nem egyszerűen csak szavak kellenek, hanem kidolgozott énekek.

- Négy különböző énekes szerepel ezen az új albumon. Hogyan akadtál rájuk?

Alan: Dougles-szel még akkor találkoztam, amikor a Nitzer Ebb tagja volt és a Depeche Mode előzenekaraként léptek fel 1988 táján. Hildia Cambell egy színesbőrű gospel énekes, aki a legutóbbi Depeche turnén és albumon közreműködött. Ôt tehát onnan ismertem. Rajtuk kívül szerepel az albumon még két, számomra ezelőtt ismeretlen előadó. Az egyik Maggie Estep, aki egy beszédművész New Yorkból. A másik pedig Siobhan Lynch, aki egy vadonat új énekesnő.

Siobhan: Tulajdonképpen úgy történt minden, hogy Alan megkeresett, vagyis küldött nekem egy zenei-demofelvételt és megjelölvén bizonyos elvárásokat, felkért a dalszövegek megírására. Én papírra vetettem néhány sort, felénekeltem a demora, majd visszaküldtem neki azt. Néhány héttel később elmentem hozzá az otthoni studióba és felénekeltem a dalokat. Ennyire szimplán ment a dolog.

- Kicsit hihetetlenül hangzik számomra, hogy így készültek ezek a számok. Mi a véleményed erről?

Siobhan: Manapság az emberek már írnak dalokat az Interneten keresztül is. Készítenek számokat idegenek is együtt. Ma már minden lehetséges. Talán egy kicsit távolinak tűnik ez a fajta dalírás a művészi alkotástól, de éppen ezért lehet igazán jó, mert vakon ugrasz bele valamibe,... nincsennek előítéleteid a másikkal szemben. Egy valamit ismersz csak és ez a zene!

- Milyen zenei irányvonal az, amelyre azt mondod, hogy ez az, ami neked kell?

Siobhan: Szeretem a groove-ot és az atmoszférikus számokat. Lennie kell valami megfoghatatlan energiának abban, amit hallok.

Alan: Olyan emberekkel dolgoztam együtt, akinek megfelelőnek találtam a felkészültségét és tudtam, hogy hozzá tudnak adni a projecthez. Nem igazán érzem úgy, hogy a dalszövegek megírása igazán az én területem lenne. Nem hiszem, hogy erőltetnem kellene magam olyas valamire, ami nem jön természetesen. Sokkal inkább szeretem rendbe tenni a dolgokat, amikor már minden összetevő megvan és a zenét össze kell illeszteni a szövegi részekkel. Minden egyes közreműködővel már az elején közöltem, hogy mit is akarok. Megadtam nekik egy szabad keretet, amelyen belül mozoghattak, de figyelmeztettem őket, hogy a végén akár át is rendezhetem azt, amit alkottak.

Douglas: Nagyon érdekes volt közreműködni egy olyan dologban, amelyben már megvoltak az alapok és a szöveges részek elkészítése után már csak a versszakokat kellett öszszerendezni. Ez kreált magakörül valamilyen megfoghatatlan izgalmat. Az "Incubus" esetében a megközeltés egy paranoikus félelemben gyökeredzik. Egy félelemben attól, hogy valaki állandóan a nyomodban van. A számban már benne voltak Martin Sheen mondatai és ezen mondatok köré kellett kreálnom az érzéseket. Az "Apokalipszis Most" ("Apocalypse Now") című film, amúgy is az egyik kedvencem.

Az a fajta sötét lelkületű megközelítés ha lehet még jobban megfogott engem, hisz a paranoia érzése jobban előjött a film készítésénél is, mint magában a filmben. Amikor aztán a studióba mentünk, már jól ment a Mr. Sheen megszemélyesítése.... mármint nem a Mr. Sheen a cipőpucoló megszemélyesítése, hanem Mr. Martin Sheen színészé.... Szóval, a végén annyira jól ment minden, hogy az eredeti mondatokat is én mondtam fel és egyáltalán nem használtunk kivágásokat a filmből.

- Mi a lényegi mondanivalója az általad kreált zenének? Mi az ami számodra érdekessé teszi a zenét?

Alan: Számomra világossá vált az idők során, hogy valamifajta sejtelmes atmoszférának lennie kell a számokban, ahhoz, hogy érdekes legyen számomra. Bármit, amit elkezdtem, a végére mindig valamifajta sötét erő kerítette hatalmába. Hogy miért van ez így? Nem igazán tudom az okát. Nem történt velem semmilyen katartikus tragédia az életem során, hogy abból meríteném ezt az életérzést. Én mindinkább úgy látom, hogy a körülöttem élő emberek életéből merítem ezeket a különös dolgokat. Megfigyeléseken alapul minden. Többen tartják úgy, hogy az általam kreált zene már messziről megismerszik, vagyis egyfajta trademark lett a szakmában. Nézetem szerint igazi zenét gyártani kettős úton lehet. Először alaposan ki kell választani a megfelelő alapritmust, majd gondosan ki kell azt csavarintani eredeti helyéből. Ez a fajta módszer az, amely talán egy kicsit mássá teszi az én felfogásomat és számaimat az egyszerű, gitárorientált zenével szemben.

- Kik a zenei példaképeid? Kiket hallgatsz mostanában?

Alan: Mostanában egyre inkább azon kapom magam, hogy a lemezboltok filmzenéket raktározó polcainál válogatok. Nagyon sok filmzeném van. Sokkal érdekesebbnek találom egy-egy filmzenei album változatosságát, mint egy egyszerű poplemezt. A mai együttesek lemezein találhatsz ugyan egy-két számkoncepciót, de az album többi száma ugyanerre az egy-két koncepcióra épül fel. A filmzenék világa ennél sokkalta változatosabb. Én magam is úgy készítem a számokat, hogy azok esetlegesen passzoljanak valamilyen filmhez, jóllehet nem filmhez készülnek. Talán hasonlóképpen fogok a dolgokhoz, mint Barry Adamson, aki szintén úgy írja a számokat, hogy azok passzoljanak valamilyen filmes hangulathoz.

- Az új album címe "Unsound Methods". Kicsit érdekes ez a cím. Honnan jött az ötlet? Már az elején ennek fényében lettek írva a szánok?

Alan: Az "Unsound Methods" cím tulajdonképpen csak az album befejezésekor merült fel. Ez semmi más, mint egy gyűjtőfogalom, egy olyan kifejezés, amely talán magában hordozza mindazt az érzést, amit az albumon találhatsz. Specifikus cím. Az összes szám az albumon valahogy egyfajta életérzés felé tendál. Van valamilyen láthatatlan kapocs a számok közt. Számomra valahogy az egész amolyan pszichikai sérülések sorozata.

- Mit gondolsz, hogyan passzol bele a mai zenei világba a recoil project? Érdekel egyáltalán, hogyan szerepel a piacon? Számít valamit a fogadtatás?

Alan: Hazudnék ha azt mondanám, nem szeretném ha jól fogadnák az emberek. Főleg azokra gondolok, akik várnak tőlem valamit. Jóllehet a nyomás sokkalta kisebb most, mint egy Depeche lemeznél, hisz azt mindig órási várakozás előzi meg. Számomra ez az állapot sokkal jobb. Valahogy egy megváltás ahhoz képest, amit eddig tettem. Jelen pillanatban pontosan azt csinálom, amit akarok.