| |
Egy késői hétfő este ez az Abbey Roadon. Dave Gahan megpóbálja kifejezni gondolatait. Ez a mai nap sokat jelentett számára. Reggel 6-kor kelt. Jack, Gahan 9 éves fia, apjával töltötte ez a londoni hétvégét. Jack édesanyja, az első feleség Joanne, hangsúlyozta azonban, hogy a gyereknek haza kell érnie Sussexbe már korán reggel.
Gahan drogfüggősége miatt évek óta ez volt az első eset, hogy Joanne hagyta, hogy Gahan kettesben legyen együtt gyeremekével. Amióta Dave tiszta, megindultak a vasárnapi telefonok és a felejthetetlen hétvégi találkozások Sussexben. Ez egy áttörés.
"Szinte semmit sem aludtam múlt éjjel. Féltem, hogy elalszom reggel." mondja Dave, "Joanne nagyon határozott volt az ügyben, hogy időben érjen a fiú vissza."
- Megérted ma már?
"Igen, az Istenit! Mostmár igen! Úgy volt, hogy....[felnyög]....Ó, igen, hát szóval Joanne nem akarta odaadni nekem többé őt. De akkor minden rossz volt. Nem voltam beszámítható!"
Dave ma már beszámítható. Szembenézve a fájdalmas emlékű élettel, a gyötrelmekkel, melyeket elszenvedett és azzal, hogy a végén mégiscsak szeretteire koncetrálhat....Lassan elkezdi mesélni történetét a meztelen tényekről, amikor is drogfüggő volt, illetve a mesét arról az emberről, aki a végére majdnem személyes bukást szenvedett.
- Mikor is kezdtél el heroint használni?
Egymillió dolláros kérdés volt ez! Nos, nem titok immár, hogy régen iszom és drogokat is fogyasztok már jó ideje. Talán már vagy úgy....[gondolkodik, számolgat]....12 évesen kezdhettem. Először csak anyám gyógyszerei közt turkáltam. Hasis, különböző amfetaminok, na és persze a kokain sem maradt ki. Az alkohol persze mindig ott volt, drogokkal kiegészítve. És valami véletlen folytán felfedeztem a heroint is. Azt hiszem hazudnék, ha azt mondanám nem adott jó érzést. Nos, olyan érzést, amelyet addig soha nem éreztem. Úgy éreztem tényleg függő vagyok...
- Mitől?
Fogalmam sem volt. Úgy éreztem semmi sem árthat nekem. Legyőzhetetlen voltam. Eufórikus hangulat volt.... de nagyon rövid ideig tartott.
- Céloztál arra, hogy egy teljes átalakulással, egy egyszerű basildoni fiúból kreáltál...
Egy rémet! Nos, így történt. A World Violation Tour alkalmával, ha nem is mindig,....de akkor még hiányzott néhány hozzávaló a dolgokhoz. Egy társ, aki úgy csinálja a dolgokat, hogy azt érezd rock sztár vagy....ez a társ Theresa lett, a második feleségem. Na és persze a drog is más volt. A végén egy olyan önző életet akartam élni, amely minden kritikán felüli.
- A második feleséged az a személy volt, aki nem ítélkezett fölötted?
Igen, hisz ő is benne volt a dolgokban. Tulajdonképpen, ő vitt bele mindenbe....[szünetet tart, újra gondolja, amit akart mondani, nem vállal felelősséget]....úgy értem nem ő adta a kezembe a heroint, de megteremtette a lehetőséget, hogy megtehessem. Tulajdonképpen ez történt velem annak idején Basildon-ban is.
- Akkor is befecskendezted, amikor kisfiú voltál?
Nem. De attól a pillanattól, amikor először befecskendeztem magamnak, mindig ugyanazt akartam érezni. De ez lehetetlen. Néhány hónap elteltével, amikor is mindig a magaslatokban jártam, egyszercsak nem találtam fel többé. Csak egy egyre szomorúbb állapot felé haladtam. Szinte terv szerint történt minden: először remegni kezdtem,....először csak reggel, aztán délután, majd pedig este is. Szükségem volt a fix adagomra.
- Mind Andy Fletcher-nek, mind Martin Gore-nak megvoltak a maga krízisei a Devotional tour során. Mi lökött téged tovább a szakadék felé?
A turné végeztével egy pár hónapot Londonban töltöttem, és azt hiszem, ekkor csúszott ki a dolog véglegesen a kezemből. Theresa elhatározta, hogy gyereket akar. Ekkor azt mondtam neki: "Theresa, mi narkósok vagyunk! Ne ízéljünk már ki magunkkal. Amikor az ember narkózik, akkor nem szarik, nem hugyozik és nem élvez úgy! Vagyis semmit.... Mindenfajta testfunkció elveszik. Egy lélektelen testben laksz!"- Azt hiszem nem értette a dolgokat.
- Az idők többségében nem Los Angeles-ben laktál?
De igen. Kurva mély szarban voltam ott és nem tudtam, hogy valaha képes leszek-e kikerülni belőle. Elbaszottul paranoiás voltam. Mindenhová egy 38-assal jártam. A belvárosba rendőri kísérettel mentem. Akikkel szórakozni jártam, azok igen kemény fickók voltak. Az asztalnál mindegyik kitett pisztollyal ült. Mindentől és mindenkitől féltem. Rendszeresen megvártam a hajnali 4-et, amikor is kimentem megnézni a postaládát. Visszafelé az alsógatyámba tartott kezekkel sétáltam, mivel ott szorongattam a pisztolyt. Azt hittem, eljönnek értem. Bárkik is legyenek azok....
Ekkor kezdett el foglalkoztatni a gondolat, hogy beszerzek egy nagy adagot. "Csak belövöm a nagy Speedball-t és ott lesz a Mennyország. Elenyészem a semmiben. Megállok. Befejezem magamnak lenni. Befejezem az életet ebben a testben." A bőröm szabályosan mállott. Gyűlöltem magam azért, amit magammal és a környezetemben lévő emberekkel tettem.
- Mikor tiltotta meg neked az első feleséged, hogy lásd Jack-et, a fiad?
Rendszerint, amikor átjött hozzám Jack, akkor befejeztem a fix adagokat és kibírtam azt a kis időt valahogy együtt. De eljött az a pillanat, amikor túl beteg voltam már, hogy lemondjak a fix adagokról. Ígyhát felhívtam anyámat Angliában és azt mondtam neki: " Anya, Jack átjön hozzám egy pár napra és én rettenetesen meg vagyok fázva. Nem hiszem hogy elbírok vele így. Átjönnél egy pár napra?" -Hazudtam. Sokat hazudtam akkortájt.... Anyám átjött és megpróbált helyettesíteni engem,....reggel felkelt, megcsinálta Jack reggelijét, és megpróbált apa lenni. Én pedig ezzel kiízéltem magammal. Becsaptam a fiamat és becsaptam az anyámat. Jóllehet tudtam ezt!
Az egyik éjjel, miután lefektettem Jack-et és anyám már aludt, szépen elővettem a cuccot és kipakoltam mindent a nappalibban és..... Elvesztettem az eszméletem....., túllöttem magam. Amikor felébredtem az ágyamon találtam magam. Kint világos volt és neszezést hallottam a konyhából. Ekkor jött a gondolat: "Az Istenit! Kint hagytam az egész fránya cuccot a nappaliban!" Pánikba estem. Lerohantam a lépcsőn, le a nappaliba és...., minden eltünt. Berohantam a konyhába, a konyhába, ahol Jack és az anyám éppen reggeliztek és azt kérdeztem: "Anya, mit csináltál a cuccaimmal?" Erre ő azt válaszolta: "Hát szépen kidobtam őket az utcai szemetesbe!" Kirohanatm az ajtón, ki az utcára és 6 darab nagy, fekete szemeteszsákkal tértem vissza. Ha el tudsz képzelni őrületet, akkor ez az volt. Én, a fiam és az anyám, -akik, amennyire én tudtam, semmit nem tudtak függőségemről, illetve arról mi is történik velem-,....szóval berohantam a 6 szemeteszsákkal, amelyekből 5 darab a szomszédaimé volt, és egyszerűen kiürítettem őket a konyha padlójára. Négykézlábra ereszkedve kotortam más emberek szemetében addig, míg meg nem találtam azt, amit kerestem.
Ezután bezárkoztam a fürdőszobába. Röviddel ezután kopogattak az ajtón. Amikor kitárult az ajtó, ott állt fölöttem a fiam és az anyám, míg én a padlón ültem körbe a kibontott hozzávalókkal. Ekkor hebegni kezdtem: "Ez nem az aminek látszik, anyám. Én beteg vagyok! Szteroidokat kell szedjek a hangom miatt,...." Ilyesfajta bődületes hülyeségek jöttek ki a torkomon. Majd felnéztem és ránéztem anyámra, ő is rámnézett...., ekkor azt mondtam: "Anyám, narkós vagyok! Heroin függő lettem." Anyám erre így szólt: "Tudom, fiam."
Jack megfogta a kezem és bevezetett a szobájába. Letérdeltetett maga elé a földre és azt modta: "Apu, nem akarom soha többé, hogy beteg légy! [Gahan nagyot nyelve folytatja] Erre azt mondtam neki: "Én sem akarok beteg lenni többé már." - "Orvosra van szükséged!"-mondta. "Igen!"-válaszoltam én.
Tulajdonképpen azt hiszem anyámnak kellett felhívnia Joanne-t. Ő pedig jött, elvitte Jack-et és utána nagyon hosszú ideig nem láthattam őket újra. Anyám egy kicsit tovább maradt, hogy rendbe jöjjenek a dolgok. Amikor elment azt mondta: "Mi nem akarjuk, hogy meghallj, fiam!" És még ez sem állított meg engem. Nem tudott megállítani!
- Meg sem próbáltál megtisztulni ezek után?
Megpróbáltam,....egy pár héttel később. Az 1994-es Karácsonyt Theresával töltöttem. Megpróbáltam saját magam rendezni a dolgokat. Egy egész héten át feküdtem egy díványon, mint egy zombi. Aztán az egyik este odafordultam Theresához és azt mondtam neki: "Segítségre van szükségem!" Így vonultam hát be az első rehabilitációs kúrára.
Amikor kijöttem, találkoztam Theresával. Elmentünk ebédelni és azt mondta: "Én nem fogom abbahagyni az ivást és a drogokat, csak azért mert neked abba kell hagynod!" Ő nem használta ezeket a dolgokat olyan szinten, mint én, de a rehabon azt modták, ha valamelyikünk is nem hagyja abba, azzal lehetetlenné teszi a másiknak, hogy az befejezze. Ez a pont volt az, amikor tudtam, véget kell vetni kapcsolatunknak, ha meg akarom tartani az egyetlen esélyem. Azt hittem szerettük egymást. Most már tudom, a szerelem kicsit egyoldalú volt.
Tulajdonképpen nem sokkal ezután elhagyott, hogy saját maga éljen tovább. Mindig azt mondta: "Minden csak önmagadról szól, Dave! Az ember csak önmagát tudja szeretni!" Nos, most úgy áll a dolog, hogy teljes kört írtunk le. Ugyanis hihetelen összegű pénzért perel, mondván, én vagyok felelős az Ő életéért.
Miután elhagyott, egy ideig tiszta maradtam. De sajnos visszaestem, a régi szokások meg minden, ezután egy újabb rehabon találtam magam 1995 augusztusában.
- Mi történt ezután?
Amikor olyan szinten okolja magát az ember, mint én önmagamat, akkor nagyon nagy összevisszaság tud körülötte kialakulni. Barátok, akiket barátoknak hiszel és kiderül, mégsem azok. Az én kis világom, Dave-nek kicsi világa, teljesen szétesett. Mintahogy mindig is, bejelentkeztem a Sunset Marquis Hotel-be. Nem igazán akartam otthon lakni, mivel túl nagy és túl üres volt a házam. Amikor felugrottam a házamba, hogy összegyűjtsek néhány ruhát...., hát kifosztottak. Elvitték a két Harley-t, kipucolták a stúdiót, ellopták azokat a kazettákat, amelyeken az általam írt új számaim voltak, az egész hi-fi berendezést, sőt még az evőeszköz készletet is.
Vasajtókon jöttek be, olyan ajtókon, amelyek jól be voltak biztosítva. A házban risztó rendszer volt. Igaz ugyan, hogy kikapcsolták szépen, hisz tudták, hogyan hatástalanítsák a dolgokat....., szóval belsős volt a betörő. Néhány úgynevezett "jó barátom" járhatott ott, aki tudta, hogy rehabon vagyok. Arra gondoltam: "Ez egyszerűen nem lehet igaz! Ez az én kibaszott, rohadt életem!" |
- Hogyan reagáltál?
Viszamentem a hotelba és felhívtam anyámat. Anyám azt mondta, Theresa azt mondta neki, hogy semmiféle rehabilitáción nem vettem részt és még csak meg sem próbáltam megtisztulni, annak ellenére, hogy megígértem, megpróbálom. Pedig én megpróbáltam, többször is megpróbáltam és mindent megtettem.....Ekkor benyakaltam egy jó csomó bort, bevettem rá egy maréknyi gyógyszert és besétáltam a fürdőbe felvágni az ereimet.....Szerencsére velem volt egy barát.
- Ez egy amolyan kétségbeesett segélykiáltás volt?
Minden bizonnyal. Ma már tudom, baromira akartam, hogy segítsen valaki, csak éppen nem tudtam hogyan és kit kérjek! És tudod, hogy miért nem tudtam? Azért mert azt hittem egyedül is elbirok vele. A legnagyobb földhözbaszás az volt számomra, hogy rájöttem, egyedül nem tudok vele megbírkózni. Minden sikert elértem és nem voltam felkészülve arra, hogy elfogadjam, erőtlen vagyok ahhoz, hogy szembeszálljak a kibaszott drogokkal és alkohollal. Márpedig az voltam, gyenge. És még most is az vagyok. És mindig is gyenge maradok, egyedül. Istenem, mit is képzeltem?
- Hogyan is történt pontosan az az öngyilkossági kísérlet?
Igen, igen. Már emlékszem...., szóval éppen az anyámmal való telefonbeszélgetés közepén tartottam, amikor azt mondtam neki, hogy tartsa egy pillanatra, mindjárt visszajövök. Bementem a fürdőbe, felvágtam az ereimet, körbecsavartam a kezeim egy-egy törülközővel, majd visszasétáltam a telefonhoz. Felvettem és azt mondtam anyámnak: "Anya, most mennem kell. Nagyon szeretlek!" Majd letettem a kagylót és tovább üldögéltem az egyik barátommal a szobában, mintha semmi sem történt volna. Az oldalamnál tartottam kezeimet, éreztem amint folyik ki belőlük a vér. A lánynak, aki velem volt, halvány sejtése sem volt mi történik, mindaddig, amíg meg nem látta lábamnál az egyre gyarapodó vértócsát.
Amikor felébredtem, egy pszichiátriai osztályon találtam magam. Egy párnás szobában voltam....Egy percig azt hittem, a Mennyországban vagyok, legyen a menny bármilyen is. Az elmeorvos tájékoztatott, hogy az itteni törvények szerint, élet elleni bűncselekményt követtem el, azzal, hogy el akartam dobni magamtól saját életemet. Ilyen törvény is csak abban a kibaszott Los Angeles-ben van, mi?
Egy ideig bezárva tartottak, majd röviddel azután, hogy kijöttem, újra visszaszoktam....Egy kicsit megtisztultam, majd újra kábszer élvező lettem. Mindig egyre többet és többet akartam, egyre gyorsabbakat akartam,....soha nem volt elég. Mindaddig elmentem, amíg nem nem ájultam el vagy valami ilyesmi. Ez volt a problémám. Minden függőnek ez a problémája. Egyszerűen nem tudják mikor kell megállni. Én sem tudtam mikor kell leállni.
- Talán ez volt hát az oka annak, hogy amikor tavaly, vagyis 1996 tavaszán visszarepültél a többiekhez New York-ba, hogy felénekelj néhány számot a "Ultra" nagylemezre, akkor alig sikerült egyáltalában egy sort is énekelned?
Az egyetlen ének, az egyetlen vocal, amelyet az Electric Lady-ben vettünk fel, azok közül, amelyek használhatók, az a Sister Of Night volt. Hallani tudom benne, milyen rémült voltam. Tulajdonképpen örülök, hogy itt van ez a szám, hogy emlékeztessen engem. Szinte látom a fájdalmat, amit okoztam az körülöttem lévőknek.
- Mit tettél azután, hogy az egyik megbeszélésen, New York-ban arra kért az együttes, hogy tisztulj meg?
Visszarepültem Los Angeles-be. Vissza a Sunset Marquis-ba, vissza az eszelős tivornyába. Egy úgynevezett heroin-kokain keveréket lőttem be magamnak. Azért kevertem, mert egyedül egyik sem hozta már meg a kívánt hatást. Tulajdonképpen a heroin ezúttal egy jó márkájú szer volt. A neve Red Rum [Vörös Rum] volt, és már jó pár ember halálát okozta. Természetesen, azt hittem ezt csak azért mondják, hogy megvegye az ember, de ez csak addig volt így, amíg valaki nem figyelmeztetett, hogy a Red Rum visszafelé olvasva, tulajdonképpen így hangzik: Murder, vagyis gyilkos! Volt valami kibaszott abban az estében. 1996. május 28. volt. Emlékszem, hogy a fickó, akivel voltam azt mondta: "Ne töltsd tele a gyűrűt! Ne tegyél bele túl sok kokaint!" Hát rosszul becsültem meg....A kórházban ébredtem fel,....hallottam, amint az egyik orvos azt mondja: "Azt hiszem elvesztettük!" Ekkor felültem és azt mondtam: "Nem! A kurva életbe bele!" Egy teljes kardiológiai szünetet éltem meg, tulajdonképpen a szívem nem vert két percig. Vagyis halott voltam két percig. Meghaltam....
Kicsivel később, egy detektív felolvasta jogaimat és letartóztatott illegális drogbirtoklás és droghasználat címén. Egy kórházi kajáskocsihoz bilincseltek. A kórházból egyenesen a megyei börtönbe vittek és összezártak egy cellába 7 másik emberrel. Ijesztő élmény! De nem elég ilyesztő ahhoz, hogy arra késztessen, adjam a továbbiakban fel.... Amint lerakták értem az óvadékot, megszereztem, amire szükségem volt. Bejelentkeztem a Marquis-ba és mindent ott folytattam, ahol befejeztem. Egészen addig így ment ez, amíg hirtelen meg nem fogalmazódott bennem egy gondolat: "Mi az istent csinálok? Egyszer már meghaltam!"
Visszamentem a házba, amit Santa Monicán béreltem és,....szóval csak üldögéltem magamban a díványon és rájöttem, nem haladtam tulajdonképpen semmi felé,....Úgy éreztem itt az ideje meghalni.... Amikor belőttem az adagom, szinte nem éreztem semmit.
Hirtelen csengett a telefon. Jonathan Kessler hívott, -ő az együttes managere-, azt mondta találkoznunk kell az ügyvédemnél a baklövések miatt. Amikor megjelentem, rögtön kiderült, hogy egy megtervezett összejövetelről volt szó. Egy los angeles-i specialista, névszerint Bob Timmons volt ott. Ez az ember már nagyon sok függőt kezelt a szórakoztatóiparon belül. A fiúk azt mondták: "Most pedig rehabra fogsz menni, mégpedig azonnal!" "Nincs az az Isten!"- válaszoltam. "De igen!"- mondták. "Jó, de csak holnap!"- válaszoltam. Gondoltam addig szépen hazamegyek és még utoljára jól belövöm magam. Érted mire gondolok? Erre azt mondták: "Nem! Most mész!" "Mit szólnátok ha ma este mennék be?"- próbálkoztam. "Nem!"- volt a válasz. "Rendben van! De szükségem van néhány órára! Fel kell hívnom az anyámat!"- nyugodtam bele a dolgokba. Ezt megengedték. Jonathan azt mondta, hogy kicsit később feljön és felvesz. Ígyhát hazamentem, megtettem az utolsót is, megtartottam a magam kis búcsú partiját és ezek után bejelentkeztem egy újabb rehabra.
- Ezúttal működött?
Igen, és most már kijelenthetem, hogy több, mint 6 hónapja tiszta vagyok. És amikor azt mondom tiszta, az azt jelenti, hogy semmi pia, semmi tabletta, semmi ajzószer, semmi heroin és egyáltalában semmi. Azt hiszem abból az alkohol és drog mennyiségből, amelyet Isten szétosztott, én már elvettem a részem és már befejeztem a használatukat.
- Hogyan tudtad végül is megállni a dolgokat, amikor minden előző próbálkozásod kudarcba fulladt?
Mint függőnek, mindig késznek kell lenned arra, hogy egyszer föladd!
- Mi adott erőt arra, hogy képes légy abbahagyni?
Az, hogy újra és újra pofára estem. Az, hogy nagyon közeli barátokat tudtam szerezni. Olyan közeliket, mint Jonathan, aki mindig ott volt, hogy segítsen, akinek mindig először láttam meg az arcát, amikor felébredtem a kórházban. Olyan jó barátokat, mint az az ember, akit az első rehabilitávión ismertem meg, akit bármikor felhívhattam és azt mondta nekem a telefonba, amit nem akartam senkitől hallani. Tulajdonképpen én egy nagyon szerencsés drogos voltam, illetve vagyok, hiszen nagyon sok ember van körülöttem, aki foglakozik, törődik velem, és ők voltak azok, akik nem hagyták, hogy örökre eltűnjek a süllyesztőben.
Ma már másképpen érzem az egész dolgot. Belefáradtam már abba, hogy minden körülöttem lévőnek fájdalmat okozom. Nem akartam elveszteni a fiamat. Nem akartam, hogy úgy nőjjön fel, hogy azon elmélkedjen: "Vajon miért nyírta ki magát az apám?" Mindezen dolgok tovább és tovább ösztönöztek. És akkor hirtelen megértettem. Megcsillant egy reménysugár. Kész voltam a változásra. Meg tudtam változni. Volt választási lehetőségem. És van is most már minden nap.... Megválaszthatom mit akarok csinálni, hová akarok tartani és mit, hogyan akarok csinálni.
Az egyetlen dolog, amit nem tudok eléggé kontrolálni, azok az érzéseim.... Egyszerűen előtörnek néha. Nagyon nehéz kijönni velük, ha az ember sokáig függő volt. Az ember sokáig kizárja őket az életéből, de mindig ott vannak mögötte, mint egy elszabadult, fékeveszett, közeledő gyorsvonat.
- A depresszióra gondolsz?
Igen. Arra a nyomasztó, sokszor hetekig rádragadó depresszióra gondolok. De azt hiszem nekem már ez is elmúlt. Tényleg így érzem.
Egy kicsit most kínosan érzem belül magam, hisz olyan mintha igazolást gyártanék magamnak,....igazolást arra, hogy miért is lettem drogfüggő. De én nem ezt akarom igazán, én csak szeretném kifejezni hogyan is történt mindez. Az ember saját magát viszi bele ebbe a szemétbe. Senki sem kényszerít, hogy használj drogokat. Te választasz, élsz vagy drogozol! Ami fantasztikus most számomra, hogy végre, újra Jack-el lehetek. Vele lehetek. Valóban vele lehetek. A múlt éjjel a hotelben, arra ébredtem, hogy nyöszörög a fiam. Átmentem hozzá a szobájába, bemásztam az ágyába, hozzábújtam, magamhoz öleltem és ő szépen visszaaludt..... Fél évvel ezelőtt erre nem lettem volna képes. Nem akartam volna megtenni. Talán a magam iránt érzett bűntudat és szényen miatt.
Gahan lassan összeszedi magát. "Ennyi hát a történet."- mormogja halkan. Zavartan mosolyog, hiszen mégiscsak érdekes szenzációt adott most ki nyilvánosság elé. Közben minduntalan azt hajtogatja, nem vár sem sajnálatot, sem megértést, sem bizalmat senkitől. Sem a barátoktól, sem a Depeche Mode rajongóktól. A szimpátia nem annyira meg nem érdemelt dolog, mint az, hogy érdemtelenül keressük a belső kérdést arra, hogy fenntartsuk-e az egyensúlyt. "Egy nap is idő!"- ez most Dave Gahan mottója.
Egy üzleti kézfogással búcsúzik, megpróbálva úgy viselkedni, mintha saját maga lenne. Saját maga, vagyis egy jól menő együttes énekese. De hát az is valójában. Ezután felszökel az emeletre, segíteni továbbhaladni a véget nem érő harcban, , amelyet Martin Gore vív egy idegesítő B-oldallal [Slowblow]. |
