Frissítve 02/01/29 - 00:10 E-mail > Webmaster E-mail > The HDMFC
The HDMFC
 

hírek | korábbi hírek | témák | dalszövegek | party képek | multimédia | playlists
bemutatkozás | martin l. gore | dave gahan | recoil | classic MODE series
klubinfó 11>19 | klubinfó 05>11 | klubinfó 99>05 | klubinfó 93>99 | klubinfó 87>93



 
  "FÉNYKOR?!?"

Paul Gambaccini
 

Andy Fletcher a Depeche Mode Irodában - az iróasztalnál ül...

- Hello Andy!

Fletch: Szervusz Paul! Üdvözöllek nálunk!

- Elég otthonos itt...

Fletch: Egyelőre ez is megfelelő lesz.



Alan Wilder a studióban - zongorázik...

- Alan!

Alan: Á, Paul! Hogy s mint?

- Köszönöm. Mit játszottál az előbb?

Alan: Egy részletet a One Caress című számból. Ez egy dal az új anyagból...



David Gahan a "szentéjben" - gyertyák között ül a földön...

- Dave! Barátom! Milyen rég láttalak már...hadd érintselek meg. Ez tényleg te vagy?

Dave: Igen, ez vagyok én, Paul!

- Igen,...te és a gyertyagyűjteményed...

Dave: Igen, ez így van.



Martin Gore egy szállodai szobában - az ágyon ül kedvenc gitárjával...

- Jó napot kívánok! A nevem Paul Gambaccini! Gore úrhoz jöttem...

Recepciós: Jó napot Gambaccini úr. Egy pillanat... halló Mr. Gore, Mr. Gambaccini van itt...igenis. Fáradjon fel uram, második emelet, jobbra a 16-os ajtó.

- Köszönöm.



- Martin, nem érezted néha úgy, hogy a brit sajtó -talán mert egész fiatal korotok óta ismer- nem vesz benneteket komolyan és csak amolyan tinibandaként kezel?

Martin: De igen, mindig is szenvedtünk ettől a dologtól, de az évek múlásával ez egyre inkább nem okozott problémát. Jó 13 éve a pályán vagyunk már és így azt kell mondanom: túl fiatalok voltunk ahhoz, hogy azokra a bizonyos újságírókra emlékezzünk.

- Fletch, ha visszanézel a zenekar történetében...úgy tudom 13 éven is túl vagytok már...

Fletch: A történetünkről beszélve jut eszembe a videózás. Elég humoros visszanézni a régi videoklipeket...

- Biztosra veszem, hogy élmény volt őket elkészíteni, de vajon büszkék vagytok-e valamelyikre?

Fletch: Nem igazán! Ha visszanézed őket, rájössz, hogy némelyik milyen hülye ötletre épült. Főleg a korai klipekre igaz ez, de tulajdonképpen akkor még az egész videózás elég új volt. 1981 volt tulajdonképpen az év, amikor az egész elkezdődőtt és mi is ott voltunk az elsők között. Talán túlságosan sokat akartunk játszani, alakítani a klipben és ebben nem igazán voltunk jók. Hamar rájöttünk, hogy nem mi leszünk az új Beatles.

- Az együttes sorsformáló lemezeit végigszemlélve azt azért meg kell állapítani, hogy a Just Can`t Get Enough mindenképpen köztük van.

Fletch: Hát ez bizony így van. Sokan sajnos erre a számra emlékeznek a legjobban. Főleg Angliában van ez így, és ez tulajdonképpen szégyen, hiszen sokkal messzebbre is eljutottunk azóta.

- Előrebocsátom, hogy természetesen nem hiszek el mindent amit olvasok, de egyszer azt olvastam valahol, hogy szerinted a People Are People, -a szám amellyel betörtetek Amerikába-, túl egyszerű volt. Vagyis már a mai ízlésednek nem megfelelő. Úgy érzed, hogy a szám kicsit nyálas volt?

Martin: Én csak azt gondolom, hogy nem volt elég kidolgozott. Talán ez az a szám amelyet a legkevésbé szeretek, azok közül, amelyeket írtam.

- Van esetlegesen kedvenced is?

Martin: Ez egy elég nehéz kérdés. Még mindig nagyon szeretem például a Shake The Disease-t vagy a Strippedet sajátos atmoszférája miatt. A mostani albumról azonban még nem tudok semmi ilyet elmondani, hiszen ahhoz, hogy értékelni tudjam a többi közt, ahhoz el kell telnie néhány évnek. Ez pedig tulajdonképpen még meg sem jelent. A Violator esetében is így volt ez. Legalább egy teljes év telt el a kiadás óta mire eldöntöttem, melyik szám tetszik és melyik nem!

- A zenekar egyik legnagyobb előnye az, hogy nem igazán azonosult soha semmiféle trenddel az idők folyamán. Nem ment el divatirányzatok után sem, mint ahogyan a legtöbb együttes tette. Nem érzitek úgy, hogy azért van ez, mert túl sok zenét hallgattok mostanában? Például nálad hogy van ez, Dave? Tudom, most az USA-ban élsz.

Dave: De, határozottan így van. Mindig, szinte mindig zenét hallgatok. Mindenfélét,...amikor csak lehet. Sokféle zenét hallgatok, még klasszikust is. Véleményem szerint nagyon fontos dolog meghallgatni mindenféle muzsikát, koncertekre járni és teljes mértékben a zene világában élni,...különben az egész szart sem ér. Alan: A magam részéről én magát a slágerzenét sohasem hallgattam. Nagyon sok CD-m van és sokszor hallgatom is őket, például vezetés közben az autóban. Többféle TV műsort is megnézek, de csak azt hallgatom vagy nézem meg, amire kifejezetten kiváncsi vagyok. Tulajdonképpen nem szoktam bekapcsolni csak úgy a rádiót, és hallgatni amolyan aláfestésnek. A slágerlistát sem szoktam követni, hiszen nem is érdekel.
Martin: Most mindenki azt várja tőlünk, hogy egy újabb úgynevezett techno albummal jöjjünk vissza, vagy egy amolyan hard dance zenével. Szerintem azonban ebből a zenéből mostanában van éppen elég a piacon és a dalszövegek is elvesztek már. Szóval, ezúttal teljesen tudatosan ültem le és kezdtem el számokat írni, hogy tegyek valamit ezellen. Az ember hallgatja a rádiót, eljár különböző szórakozóhelyekre és bárhová megy is, mindenhol ezzel a fajta zenével találja magát szemben. Ezzel ellentétben amikor hazamegyek és leülök írni, egyszerűen más jön ki belőlem, mivel valami mást akarok végre hallani.

- Érdekes, hogy a Depeche Mode máshogy épül fel, mint az együttesek általában. Az egyik zeneszerző, a másik énekes, a harmadik pedig a technikus...és mindehez jössz hozzá te, mint üzletember. Ez egy elragadó egyveleg...

Fletch: Szerintem egy mai modern együttesnek ilyennek kell lennie. Valószínűleg több együttes is csinálhatta volna így, és akkor talán többre vihették volna.

- Alan, hogyan látod te a változást abban, hogy a valamikori újfiúból mára a zene meghatározójává lettél. Mikor vetted észre, hogy ez a zenei felelősség teljes mértékben a te válladon nyugszik? Mi változott az idők folyamán?

Alan: Véleményem szerint ez úgy működik, hogy annál több kontrollod lesz bizonyos dolgok fölött, minél többet tanulsz és minél többet akarsz csinálni. Én jobb és jobb munkát akartam mindig is végezni a többiek számára. Engem mindig is érdekelt a készítés production oldala és az, hogy a végén minden rám maradt, az az évek hosszú során alakult ki. Az együttesen belül sohasem voltak a szerepek tényszerűen elosztva. Ha lehet így fogalmazni, akkor természetszerű feladatfelosztódás következett be. Mindez anélkül történt meg, hogy leültünk volna eldönteni a szerepköröket,...én ezen a területen váltam felelőssé, és az igazat megvallva élveztem is ezt.

- Mi a helyzet a dalokkal? Ki írja a dalokat? Hogyan készül a lemez?

Martin: Mindig is én írtam a dalokat. Talán már vagy 13 éves korom óta írok, és ha nem is sok, de néhány szám mindenképpen lapul állandóan a zsebemben. Ahogy megszületnek, elraktározom őket. Szerencsére amikor még fiatalok voltunk, nemigen aggódtunk a dolgok miatt különösebben. Ma már megvan a saját világunk, a saját elképzelésünk a munkáról és szinte ugyanolyan könnyen megy így minden, mint régen, hiszen gyakorlottak lettünk. A dolog úgy zajlik, hogy egyszerűen visszamegyünk a studióba mindenfajta aggódalom nélkül, és ott minden úgy zajlik ahogyan kell. Már annak idején a második album is mestermű volt. Csak bementünk és elkészítettük.

- David, most abba a helyzetbe kerültél, mint Roger D., a The Who-ban, aki Pete S. számait énekelte. Ez a sikeres kapcsolat Martinnal már évek óta tart. Nem gondolkodtál azon, milyen nagyszerű, különös, mentális és szellemi kapcsolat van köztetek?

Dave: Az elmúlt néhány évben sokkal közelebb éreztem magam Martinhoz. Sokkal jobban megismertem és ... sokkal jobban meg is szerettem. Ahogyan érez a dalaival,...szinte rólam szólnak. Ma már sokkal közelebb érzem magam dalaihoz, mint azelőtt. Valami nagyon köt hozzájuk. Ma már elmondhatom: nagyon szeretem Martin dalait énekelni. ő egy nagyon jó dalíró...és azt hiszem, mi, a többiek: Alan, és én, no meg Fletch sokkal közelebb állunk magukhoz a dalokhoz.

- Martin, kik voltak a kedvenc korai zeneszerzőid? Voltak-e ilyenek egyáltalán? Vagy mindez csak belőled jön, szimplán?

Martin: Természetesen voltak, akik hatást gyakoroltak rám miközben felnőttem. Amikor például a legfogékonyabb voltam, úgy 13-14 éves koromban, leginkább Garry Glitter inspirált. Amikor öregebb lettem, elkezdtem Jonathan Richmant szeretni....tudom, ez egy kicsit meglepő, hiszen az emberek nem ezt várják, hogy szeressem.

- Alan, szerinted is kevesebben vállalkoznak zenélésre a mai korosztályból, mint azelőtt mondjuk a te korosztályodból? És ha így látod, vajon miért van ez így? Te hogyan kerültél bele ebbe?

Alan: Biztos vagyok benne, hogy ma is ugyanannyi embert érdekel a zenekészítés és dalírás, mint annak idején az én fiatalságomban. Az ok, amiért én bekerültem ebbe az egészbe, nagyon hétköznapi. Egyszerűen zenész családból származom, a szüleim voltak azok, akik zongorázni járattak, mint fiatal gyereket. Talán a klasszikus zene mellett kezdett el érdekelni a könnyűzene is. Nem akartam követni testvéreimet és a szülők azon elvárását, hogy én is zongorista legyek. Ugyanis mindkét bátyám zongorista lett. Valahogy kibújtam a szokások alól, és elkezdett érdekelni a blues és a rock`n`roll.

- Nem tehetem meg, hogy kikerülöm azt a tényt, hogy már 3 év telt el a Violator kiadása óta. Ez azt jelenti, hogy kevesebbet írtok vagy csak kevesebbet vesztek fel mostanában?

Martin: Nem, egyszerűen csak átgondoltuk a dolgainkat. 10 album elkészítése után sokkal több időt vesz igénybe, mire mindenki elégedett lesz a zenei végkifejlettel. Benned van, hogy tovább lépj, de már olyan sok dolgot próbáltál, és mindig valami egészen újat és mást akarsz produkálni. Ezt az újat pedig egyre több és több idő megtalálni.
Alan: Az együttesen belül, -kivétel nélkül mindenkivel-, nagyon sok változás történt az életben. Ezen dolgokat nem igazán tudom néhány mondatban összefoglalni. Az elmúlt pár évben mindenki belépett 30-as éveibe és az igazi, a privát élet egyre fontosabb lett az életen belül. Ígyhát tartottunk egy 1 éves feltöltődő időszakot, egymástól távol, mielőtt hozzáláttunk volna az új album elkészítéséhez....a találkozáskor szinte látható volt mindenkin a változás.
Dave: Főleg a mostani lemez készítése közben történtek változások, csakúgy mint előtte a magánéletünkben. Egyszerűen sehol sem találtam magam, és ahogy az együttes, úgy a család is csak gondot és fejfájást okozott. Szóval igazán kellett a szünet. Megpróbáltam mindent megváltoztatni, szerelmes lettem, másik országba költöztem, újraházasodtam meg minden...egyszóval teljesen új életet kezdtem.

- Nem tudom nem észrevenni, hogy egy óriási dobfelszerelés álldogál itt mellettünk, és azt is hallottam beszélni, hogy sokat gyakorolsz.

Alan: Igen, igen. És még sokat is kell gyakorolnom a jövőben, mivel azt akarom, hogy élőben játszunk a koncerteken és akkorra bizony elég jónak kell lennem. Természetesen nem minden számot fogok dobolni, csak néhányat.

- A Condemnation egy igen remekbeszabott dal. Atmoszférikus, érzelmes,...de el kell mondanom, amikor először hallottam, úgy tűnt mintha rossz sebességgel játszaná le a szerkezetem...., biztosan nagyon nagy élményt nyújtott az elkészítése.

Martin: Igen, mindenképpen. Habár ez nem az a szám, amelyben külső zenészeket, illetve gospel kórust alkalmaztunk, mégis olyan templomi hatása lett. A szám a lehető legegyszerűbben készült, a dalszöveg erősen gospel hatású és felénekelve is ilyen lett. Nem használtunk szekvenszereket és nem lettek sampelre téve a hangok sem. Egyszerűen ilyen érdekes hatása lett. Dave úgy is gondolja, hogy ez a vokál élete legjobb teljesítménye volt. Igen érdekes volt rögzíteni a számot.
Alan: Megpróbáltuk a lehető legjobb környezetet megtalálni a felvételek és a magunk számára. Az a bizonyos vokál egy madridi villa-studió pincéjében lett rögzítve. Maga a helység is nagyon vízhangos volt, és Dave élvezte, ahogy a hangja ide-oda áramlik a falak között. Ez örömet okozott neki, így mégnagyobb odaadással énekelt.

- Fletch, Te is énekelsz a Condemnationben? Élvezted a közreműködést?

Fletch: Nem, sajnos én nem énekeltem egyik számban sem. Az én hangom több kritikát is kapott, megjegyzem túlságosan alulértékelve.

- Nem harcoltál ez ellen?

Fletch: Az az igazság, hogy Martin és Alan olyannyira meg vannak elégedve brilliáns hangjukkal a vokál részekben, hogy engem úgymond kikritizáltak belőle. De változtalanul tartom, hogy nem énekelek olyan rosszul, mint ahogyan ők azt hiszik.

- Dave,...Martin szerint a Condemnation volt eddigi valaha legjobban sikerült énekteljesítményed. Te is ilyen jónak érzed a dalt?

Dave: Az a dal...hát igen. Mindenképpen a legjobb teljesítményem ezidáig. De maga a dal, a szöveg, a melódia is az, amely a legjobb amit valaha kaptam, hogy előadjam. Ez az a dal amelyről azt kívánom, bárcsak én magam írhattam volna. A felvétel még Madridban készült,...úgy érzem mindennek van jelentősége a számban. Minden hangnak, sornak, ütemnek van értékes helye. A felvétel után kijöttem a kontrollszobába és láttam Flood és a többiek arcát. Mindenki hallgatott és érezni lehetett, hogy valami nagyszerű dolog történt. És ez az a szám is, amelyet szeretném, hogy először halljanak tőlünk az emberek, mert azt hiszem, valami nagyon speciális dolgot vittünk véghez.

- Hogyan fejleszted a hangod még tovább és tovább az idők során,...mármint így 10 lemez után?

Dave: ...hogy miket meg nem akarsz tudni?!

- Mindig azt tartottam a bandáról, hogy európai hatású együttes és .... [kopognak az ajtón]

Martin: Elnézést, egy pillanat...ki az?
Vera [konzumhölgy]: Csak én... én vagyok...
Martin: Vera...később...
Vera: Hogyhogy? Az idő pénz! Jöjjek vissza később, vagy mi legyen?
Martin: Igen! Csak egy kicsit később!

- Martin! Mit csinálsz te ebben a szállóban tulajdonképpen...?

Martin: Elnézést, mi is volt a kérdés?

- Szóval az európai hatásnál tartottunk...Nem tartod túlságosan is csak európainak a zenétek? Mit gondolsz erről?

Martin: Nem. Semmiképpen nem hiszem ezt. Talán a kezdetekkor, de ma már éppolyan erősek vagyunk a tengerentúlon is. Ugyanis csak az USA-ban eladunk annyi lemezt, mint egész Európában összevéve.

- Ti négyen már nagyon hosszú ideje együtt vagytok. Nem történt az évek alatt olyan, hogy valaki azt mondta, elegem volt: kiszállok! Vagy olyan, hogy a többi három szólt volna, rosszul végzed a munkád: menj el!...Ugyanis általában ezen dolgok valamelyike szokott történni ilyen régen együtt zenélő együttesnél. Az, hogy együtt vagytok azért van, mert voltatok olyan szerencsések és megtaláltátok az egyéni feladatokat, vagy valami különös recept van erre?

Alan: Azt hiszem, minden hosszan működő és sikeres együttesnek megvan a saját életben maradási receptje. Nekünk is megvan, de ugyanakkor megvannak a kisebb és nagyobb horderejű problémáink is, csak azokról éppen nem hallani semmit. Mindig is lesznek viták és problémák és ezek nélkül nem is lenne igazi a dolog. Mindannyiunknak megvan a saját álláspontja és saját magánélete annak problémáival. Mi megpróbáltuk ezt a természetes feladat-felosztódással együtt saját berkeinken belül tárolni. Valamely különös tartózkodás jellemez minket, amely működik az idők folyamán. Többségében tehát jól megvagyunk így.

- Mit gondoltok, ugyanúgy kijöttök a többiekkel mint azelőtt?

Martin: Azt hiszem, az elmúlt 13 évben megvoltak a nagy ellentétek és azok megoldásai. Ennyi év eltelte után nagyon jól ismerjük egymást, ha esetlegesen nézeteltérés, vita keletkezik, könnyen kiszámítható a végkifejlet, ismerjük egymás reakcióit. Amenynyire ez rosszul hangzik, annyira azért nincs baj és azt hiszem, ahogy az eltelt 13 évben rendeztük problémáinkat, úgy rendezzük őket a jövőben is.
Dave: Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondjam szomorú vagyok, hogy nem kerültem igazán közelebb az elmúlt években azokhoz, akikkel együtt dolgozom. Visszanézve az éveket lenne egy jó pár dolog, amit megváltoztatnék a kapcsolatunkban. Számomra ez nagyon-nagyon fontos dolog. Az egész légkör, amit maga a Depeche Mode teremt amikor együtt vagyunk egy szobában...ez az amit néha kibaszottul gyűlölök...és ugyanakkor hihetetlenül szeretem is egyben...ahogyan mindenkit szeretek a többiek közül!

- Volt-e valaha olyan pillanat, hogy fennt álltok a színpadon, és azon kapod magad, nézed Dave-et, mit csinál?

Alan: Igen, persze. Úgy értem, hogy amit ő csinál a színpadon, az egy nagyon nehéz feladat, és én mindig próbálom bátorítani őt, tudtára adni milyen nagy dolog is az, amit művel. Szüksége van erre a bátorításra, mivel ő az, aki úgymond a figyelem középpontjában áll, és ezt a dolgot nehéz jól csinálni. Nem hiszem, hogy olyan sok jó frontember van a világon, és azt hiszem, ő nagyon jól csinálja, amit csinál.

- Ha végignézzük az együtteseket, mindenhol megtaláljuk a mozgástervezőtől a színpadtervezőig az összes művészi segítőt. Ti hogyan mozdultatok ebben az irányban?

Alan: Nálunk mindig is vettek részt külső szakértők a munka ezen részében. Anton az, aki most például összerakta az egész színpadképet. Neki nagyon komoly elképzelései vannak ezzel a dologgal kapcsolatban, de természetesen mi is hozzátesszük saját gondolatainkat. Habár, Anton megközelítése a dolgokhoz merőben más, mint a miénk. De ez így van jól.

- Martin, úgy látom ez a gitár az, amelyik mindig és mindenhol veled van.

Martin: Igen, ez itt a kedvenc gitárom. Úgy 5 éve már csak ezt használom, jóllehet van egy gitárgyűjteményem is. A stúdióban minden gitáros részt kipróbálunk minden gitárral, de mindig ez az, amihez a végén visszatérek és tulajdonképpen ezt használjuk.

- Mi olyan speciális ebben a hangszerben?

Martin: Nagyon gazdag hangzásvilága van, talán azért, mert elég régi már. Valamikor a 60-as években készült.

- Emlékszem a felfokozódótt izgatottságra a koncerteken, amikor gitárra váltasz és azzal jössz újra elő. Hogyan lesz a jövőben? Ezentúl gitározni fogsz inkább a koncerteken?

Martin: Az utóbbi időben egyre több és több gitáros rész kerül fel albumról-albumra, mivel ezen részek természetesebben hatnak. Így természetesen élőben is egyre több ilyen részt kell előadni, amit azért élvezek is. Ennek ellenére megpróbáljuk megtalálni az egészséges egyensúlyt a technika és a rock`n`roll között a koncerteken. Nem hiszem, hogy ettől túl rockos lenne a koncert, mert ha így lenne, az aggasztana. Ez csak egy fűszer a koncerteken ahelyett, hogy mind a hárman a szintetizátorok mögött elvágva állnánk. A mostani turnén pedig nem csak gitár hanem például dobok is szerepelnek majd.

- Fletch, azt mondod, kritizálva van a hangod és el vagy tiltva. Próbáltad bizonyítani igazadat?

Fletch: Igen is meg nem is, hiszen egy együttesben vagyok két nagyszerű, modern zeneszerzővel és egy kiváló előadóval. ők elég önfejűek az előadással kapcsolatban, és így bizonyításra nincs sok esély. Feladtam hát a harcot és megpróbáltam arra koncetrálni, amiben jó vagyok.

- Dave, el kell mondanom, hogy mialatt beszélgettünk, néztem a tetoválásaidat, és mintha életre keltek volna valahogy...

Dave: Ó, Istenem! Ne mondd ezt nekem!

- Elkalauzolnál köztük, hogy mit is jelentenek ezek. Melyek az újak?

Dave: Tulajdonképpen mindegyiknek megvan a maga története. Valamifajta bélyegek, jelek a magánéletemből,...változások jelei. Ez itt a jobb alkaromon életem első tetoválása, még fiatal koromból. Ez itt a bal alkaromon el lett tüntetve, mert nem szerettem,...akkor még ezt itt a jobbon is el akartam tüntetni. Az összes többi az elmúlt években készült...mindegyik egy-egy bélyeg, személyes jelek ezek, olyanok mint a tapéta a szobádban,...csak a tiéd,...még készülni fog egy pár mielőtt turnéra megyünk.

- Úgy tűnik, te feltétel nélkül bízol Floodban, aki már az elmúlt két album producere is volt. Négy ilyen erős akaratú és hosszú ideje együtt dolgozó ember, hogyan tud befogadni egy ötödiket így a bizalmába?

Alan: Az igazság az, hogy Flood -főleg az utóbbi két lemez miatt- része lett csapatunknak. Szükségét éreztük a produkció megváltoztatásának, ekkor ajánlották Floodot. ő volt az az ember, akinek óriási tapasztalatai vannak az elektronikus zene területén, és ugyanakkor széles látóköre van a kivitelezés, a production területén is. ő volt az, akivel ki tudtunk jönni albumkészítés közben és mára egy nagyon értékes része lett a csapatnak. Tehetsége pedig messzemenően megérte a várakozást.

- Elfogytak az ötletek, és akkor indult el egy folyamat nálatok a videókészítés terén, vagy egyszerűen így jött ki a lépés?

Martin: őszintén megvallva sohasem voltak klipes elképzeléseink, és utáltuk is a klipforgatást már a kezdetektől fogva. Talán amikor elkezdtünk Antonnal dolgozni, akkor kezdtük megszeretni magát a forgatást. Talán előtte az volt a gond, hogy egy rendezőben sem bíztunk. A dolog ugyanis úgy néz ki, hogy kívülről valójában nem is látszik, mi lesz a filmen. Nem is kontrollálható, amíg kész nincs, akkor pedig a végén már nincs mit tenni, nem lehet megváltoztatni, ki kell adni, ahogy van. Az első 15 vagy akárhány klipet ezért eléggé nem szeretjük. Amióta viszont rutinos munkakapcsolatba kerültünk Antonnal, meg vagyunk elégedve. Antonnak mindig megvan az alapötlete, és részünkről megvan a bizalom is munkái, ötletei iránt. Tudjuk, hogy a végkifejlet jó lesz, és így élvezetes filmre vinni is.

- Mi a helyzet az új albummal?

Martin: Habár a vallás már megérintett a 60-as években, de nem fokozódott fel bennem akkor még. A mostani album címe ugyan Songs Of Faith And Devotion, vagyis A Hit És Áhitat Dalai, és ezt a címet az erős vallásos alapok adatták velem. Van ebben a dologban azonban valami ellentmondás hiszen hit, de miben, hitvallás, de hol, kiben?

- Most már biztos beleegyezésed adtad abba, hogy az első kislemez az I Feel You lesz. Általában így valósul nálatok ez meg?

Fletch: Nem, általában semmi sem ilyen egyszerű manapság. Több oldalról közelítettük meg a dolgokat, sokféle elképzelés volt, de úgy találtuk, az I Feel You az a szám, amelyik kifejezi a dolgok lényegét.

- Mi a véleményetek a I Feel You-ról?

Dave: Ez egy olyan szám, amely teletölti a fejedet, egyszerűen berobban a pofádba...erre lett kitalálva. Van benne szexualitás, erős érzelmi dominancia. Nem kifejezetten az én választásom volt, de úgy láttuk, ez a szám az, amely jelenleg először prezentálhatja jelenlegi énünket. Megmutatja az embereknek mire számíthatnak.
Alan: A szám semmiképpen nem tipizálja az albumot, de mindenképpen megadja a helyes útirányt a további várakozás felé.

- Martin, mit gondolsz, milyen lesz a videoklip?

Martin: Fogalmam sincs. Anton kicsit lassú...mégcsak egy-két hete van nála az anyag és még mindig nem állt elő semmilyen ötlettel...felháborító nem???